Címlapsztori folytatása Csisztu Zsuzsival 2. rész

Ez a sziporkázó hölgy nemcsak a sportban és szakmájában jeleskedik, de még arra is időt szán, hogy környezetéről és a rászoruló emberekről is gondoskodjon.

A téli Passzázs magazinunkban, Csisztu Zsuzsival készült interjúnkat már egy korábbi blogcikkben folytattuk (Címlapsztori folytatása Csisztu Zsuzsival 1. rész), s ezekből megtudhattátok, hogy jelenleg milyen új TV-műsorban láthatjátok ismét a szakmájában is oly sikeres Zsuzsit, valamint azt is, hogy mi a sikerének titka egy köztudottan férfiak által dominált szakmában, mint sportriporter. A korábbi cikkeinkkel tehát idáig jutottunk el, ám most folytatjuk! Ebben a blogcikkünkben beavat minket a karitatív tevékenységeibe, mert Ő a Transzplantációs Alapítvány jószolgálati nagykövete és mind e mellett környezettudatos mintapolgár.

  • Nem csak a sportjogi ügyek iránt vagy elkötelezett, de a természet védelme iránt is. Mit jelent nálad a zöld szemlélet a hétköznapokban?

Elsősorban azt, hogy a saját szerény lehetőségeimhez képest mindent megteszek annak érdekében, hogy megóvjam a környezetünket, ezt a gyönyörű bolygót a környezetszennyezés általam elkövethető ártalmaitól. Nálam természetes, hogy nem szemetelek, nem folyatom a csapot, amíg fogat mosok, leoltom a villanyt, ha kimegyek a szobából, kihúzom a konnektorból a töltőt, ha már nem használom, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, s mindezt a gyermekeimnek is megtanítottam. Nálunk nem kérdés, hogy miért van kint otthon a sárga, a kék és a zöld kuka, és azok mire valók. Azt gondolom, hogy nagyon fontosak a nagy nemzetközi környezetvédelmi egyezmények, anélkül még kilátástalanabb lenne a jövő, de ha mindenki a saját életének a színterén megtenné azt, ami tőle elvárható, az ebből összeadódó változás sokkal látványosabb lenne. Szóval, szerintem a környezetvédelmet, a zöld ügyet egyéni szinten, a családokban, a háztartásokban kell elkezdeni és a jövő nemzedékét mindenképpen erre nevelni, mert nekik nem lesz más alternatíva, ha még ezen a bolygón akarnak élni.

  • Honnan ered a környezetvédelem iránti elkötelezettséged?

Mindig is józanságra neveltek a szüleim, nálunk nem volt pazarlás. Ugyanakkor nagy hatással volt rám, amikor a ’90-es években az Egyesült Államokban egyetemista voltam, s az egyik karácsonyi szünetben bébiszitteltem egy családnál. A háziasszony, Susan, egy nagyon felvilágosult írónő volt, aki nem csak a szerves hulladékot darálta le és gyűjtötte össze a konyhában, vagy válogatta szét a műanyagot, a papírt és az üveget, de még a címkét is leáztatta az üvegekről. S amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt miért csinálja, azt felelte: amellett, hogy szeretne valamit tenni a természet védelméért, ennek praktikus magyarázata is van. Ha így, szétválogatva rakja ki a szemetet, egyharmad árért viszik el. Szóval ez a megoldás a pénztárcáját is kíméli, nem csak a környezetet. Ez például egy okos ösztönzés, jó volna, ha a sok, kevésbé értékes dolog mellett, ilyesmiket is átvennénk Amerikából, ahol, persze más frontokon azért akad tennivaló környezetvédelmi szinten…

  • A társadalmi felelősségvállalás nálad nem áll meg a környezetvédelem támogatása mellett, hiszen több mint egy évtizede a Transzplantációs Alapítvány jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedsz. Miért pont a transzplantáció ügye mellé álltál?

Több oka is van: amikor a Tv2 Naplójának forgattam nagy riportokat, úgy hozta az élet, hogy belekeveredtem egy szívátültetésre váró kislány történetének a forgatásába. S bár először nem volt túl barátságos velem és a stábbal Dr. Bodor Elek professzor, aki a műtétet végezte, végül engedélyt adott a riport elkészítésére. Érdekes, hogy mára nagyon megszeretett és minden évben az adott évi Transzplatációs Világnap rendezvényén nosztalgiával gondolunk vissza a találkozásunkra. Ez, egy akkor 17 éves mátészalkai kislány történetéhez kötődött, aki új szívre várt. Egy hónapig tartott a forgatás, s ez alatt közel kerültünk egymáshoz és úgy éreztem, hogy a riporton túl is szeretnék tenni valamit ezekért az emberekért. Közben, sajnos személyesen is érintett lettem, mert az unokabátyám, aki sikeres balett művész volt, hirtelen vesebeteg lett és veseátültetésen esett át.

  • Újabb, legalább ennyire fontos ügy támogatását is elvállaltad. Mesélnél nekünk a vérplazma adásról és arról, hogy miért tartod olyan fontosnak ezt az ügyet is?

Magam sem tudtam, hogy számos olyan életmentő gyógyszer létezik, amit mesterséges úton nem, csak vérplazmából lehet előállítani. Ilyen például a vérzékeny emberek kezeléséhez előállított, úgynevezett véralvadási faktort pótló gyógyszer, vagy számos immunbetegség gyógyszere, de vérplazmából készítik a tetanuszt és a bárányhimlő elleni készítményt is. S hogy miért fontos ez az ügy? Egy vérzékenységben szenvedő ember csupán egy heti gyógyszeradagjához 25 plazmaadóra van szükség. Magyarországon ma 400 ilyen súlyosan vérzékeny honfitársunk él, akiknek létfontosságú, hogy legyenek, akik vérplazmát adnak.

  • A plazmaadást a véradáshoz hasonlóan kell elképzelni?

Hasonlóan zajlik, de nem terheli meg annyira a szervezetet, hiszen fizikailag három naponta adhat vérplazmát egy donor, hiszen a vénából levett vért egy plazmaferézis nevű eljárással kettébontják a szalmasárga szerű plazmára és a vörösvértesteket, vérlemezkéket és többi alakos elemet tartalmazó vörös részre. Utóbbit a plazma begyűjtésével egyidejűleg visszajuttatják a donor szervezetébe. Az orvosi vizsgálattal együtt mindez nem több, mint egy órát vesz igénybe.

  • Hol találkoztál ezzel az üggyel?

Egy rendezvényen dolgoztam háziasszonyként a plazmatudatosság hetének alkalmából a Deák-téri Kedplasma központjában, amelyet az olykor többszázszor is plazmát adó donorok tiszteletére rendeztek. Két kiváló sportolót is vittem magammal, és ott olyan csodálatos emberekkel találkozhattunk, akiknek az életük része a plazmaadás és ugyanakkor olyanokkal is, akik azért jöttek el, hogy elmondják, azért élhetnek, mert valaki más ezt lehetővé teszi azzal, hogy rendszeresen ad vérplazmát. Itt megerősödött bennem, mennyire fontos ennek az ügynek a szélesebb nyilvánosság előtt való képviselete. Azóta természetesen én is jártam az egyik, a Deák téren lévő vérplazma központban.

  • Ennyi munka és elfoglaltság mellett, hogyan tudsz kikapcsolódni, egyáltalán, mi az, ami feltölt?

A családom: a férjem és a gyerekeink. Az tölt fel igazán, ha velük lehetek. Tudod, azt gondolom, hogy mindannak, amit a hétköznapokban csinálunk és életnek hívunk, akkor van értelme, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Ezek a csodálatos közös pillanatok töltenek fel és éltetnek utána sokáig. S mivel ebből nekünk – nyilván – kevesebb jut, mint szeretnénk, megbecsülünk minden együtt töltött percet. Amikor együtt vagyunk, sokat nevetünk, jókat eszünk, sétálunk, utazunk, wellnessezünk. De azért ennek az egésznek az alapja mégis csak az, hogy a Norbival (Dr. Ketskés Norbert – a szerk.) imádjuk egymást és nagyon jól elvagyunk együtt.

Névjegy:

04Csisztu Zsuzsa 1970-ben született Budapesten. Öt évesen kezdett el tornázni. Több mint tízszer nyerte el a magyar bajnoki és háromszor a mesterfokú bajnoki címet. Remek eredményeket ért el a világversenyeken is: Európa-bajnoki 6. (1984), világbajnoki 7. (1987), olimpiai 8. (1988) és Európa Kupa-győztes volt. A Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. 1990-ben ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatok és televíziózás szakon tanult az Egyesült Államokban, a Minnesota Egyetemen. Ennek köszönhetően olyan csatornák regionális műhelyeinél gyakornokoskodhatott, mint a CBS vagy az NBC. Televíziós pályafutását 1992-ben kezdte, amikor Vitray Tamás kérte fel szakkommentátornak a barcelonai olimpia idejére, azután a Magyar Televízió Telesport című műsorának szerkesztőségében kapott állandó státust. 1995-ben sportmenedzseri diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, majd 1996-ban az atlantai olimpiát követően Németh Gyula-díjat és nívódíjat, 2000-ben Ezüst Toll-díjat kapott. 1998-ban a Tv2-höz került, sportriporter-szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott 2007-ig. 2002-ben jelent meg első könyve, a Csisztu vizet a pohárba! címmel, és abban az évben elkezdte jogi tanulmányait az ELTE-n. 2003-ban indult a Klubrádióban a Rivális című sportportréja, amely 2007 tavasza óta „Rekorderek”címmel futott összesen tizenhárom éven át. Ezalatt, több, mint ötszáz egyórás portrébeszélgetést készített a hazai sportvilág krémjével és olyan emberekkel, akik az emberi teljesítőképesség határait feszegetik.2006-ban házasságot kötött dr. Ketskés Norberttel, következő évben megszületett kisfiuk, Krisztián Norbert. 2009 nyarától alapító tagja volt a Digi Sport csatornának, ahol hetente jelentkezett „Vendégjátékos” című műsorával és a „Reggeli Start” című műsort is vezette, miközben több száz élő sportközvetítés fűződik a nevéhez a stúdióműsorok mellett. Portréfilmjeivel rendszeresen jelentkezett Vitray Tamás „Megint mesélek” című műsorában. 2011-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi doktorátust szerzett. 2013-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Továbbképző Intézetében kitűnő minősítéssel sportjogi szakjogász diplomát szerzett. 2013-ban megszületett második fia, Adrián Mihály. Munkája mellett számos karitatív szervezet és alapítvány munkáját segíti. Több mint tíz éve nagykövete a „Transzplantációs Alapítvány a megújított életekért” szervezetnek és a „Tegyünk együtt a daganatos gyermekekért” Alapítványnak, elnöke a „Nőszirom” közéleti és kulturális sportegyesületnek, támogatója a KedPlazma Magyarország plazmaferézis üzletágának.

Az első női sportújságíró, aki szakmájában a MOB tagja lett. 2015-ben Papp László Budapest Sportért díjjal tüntették ki. 2016 nyarán a riói olimpián a MOB Magyarok Házának háziasszonyaként segítette a Budapest2024 olimpiai pályázat munkáját, s a Ház később egy nemzetközi zsűri által elnyerte az „olimpia legjobb látogatóközpontjának” járó elismerést. 2016 októberétől az ATV csatornán folytatja műsorvezetői pályafutását, „Csisztu24” című műsorával.

(Névjegy forrása: Wikipédia)