Közeledik az új tanév, és vele együtt megannyi élmény! Valószínűleg mindenki eltűnődött már, hogy hogyan bírta gyerekként az állandó rohangálást két tanóra között a barátokkal a focipályán vagy az iskolai játszótéren, utána pedig edzésen. Honnan ez a végtelen energia? Hát onnan, hogy a gyerekek anyagcseréje villámgyors, a testük gyors ütemben termeli és használja fel az energiát, így képesek folyamatosan pörögni, ami egyben a fejlődésük motorja is. Ráadásul a mozgás során nemcsak a csontok és az izmok, hanem az agy is fejlődik, javulnak az agyi idegi kapcsolatok, ami miatt majd az iskolapadban is könnyebben veszik az akadályokat. Sőt a különböző sportok gyakorlása során megtanulják, hogyan kell közösségben dolgozni egy célért– ez egy olyan képesség, ami később a felnőtt életükben is hasznos. Javulnak a szociális képességeik, barátságokat kötnek. Meg tudják élni és ki tudják adni magukból a hétköznapok során bennük gyülemlő érzelmeket és nő az önbizalmuk is.
Induljon hát a szeptember sportos lendülettel! Az új tanévben új sportokat próbálnának ki a gyerekek? Az INTERSPORT-ban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet! Sportcipők, sneakerek, tornafelszerelések, sporttáskák, tornazsákok, alsó- és felsőruházat, kizárólag a legjobb márkáktól!
A cikk az 2024.őszi passzázs magazinban jelent meg!